Arany János karakterének körvonalait, életének 1860-tól 1880-ig tartó két évtizedében papírra vetett számos kézirása alapján kíséreljük meg felvázolni. Negyven éves kora körül irt (idézett) sorai tömör, összpontosított erőt, túlnyomórészt uralt, kiegyensúlyozott életritmust sugallnak. Energikus volt, sietős léptei azonban sosem váltak elsietetté, ahogy önfegyelme sem tette nehézkessé. Önkontrollja nem akarnok konokságból, vagy hiú képmutatásból fakadt, hanem jelentős energiájának tudatos, természetes irányítása volt. Belső eseményei sűrű történéseinek minél értőbb, hűebb, szabatosabb kifejezésére nem pedig azok korlátozására, eltorzítására törekedhetett, nem kapkodott, sosem cserélt fel lépéseket.
Széles látóköre ellenére nem evezett meszsze idegen vizekre, nem vonzották távoli tájak, nem száműzte kínzó kíváncsiság. Gazdag és változatos belvilágának feltérképezése figyelmének mindig elég feladatot adott és nem tántorította, riasztotta, fordította el semmi amit találhatott. Kitartó lelkiismeretessége, metszően éles látása, boncolgató természete nem jelenthetett kényelmes belső közeget számára. Gondolkodásában mindig napirenden volt az önkritika, kedélyének csöndes, mégis sokszor ölre menő tusái, önértékelésének egyetemesebb viszonyításokkal való kiigazításai. Ez nem szűkölő meghátrálást, inkább érett mérsékletességet, alázatot alakíthatott ki benne. Ritkán engedett szélsőséges elragadtatásoknak, szétforgácsoló szenvedélyeknek, felszínes, múlékony érzéseknek. Ha elrugaszkodottabb tapasztalásaiban olykor a láthatatlanságig vékonyodott is a valós világhoz fűző szál, el soha nem szakította azt a felelőtlen fantaszta könynyelműségével.
Volt benne valami kimért szabályszeretet, a rendet különböző síkokon átélni képes mélységes tisztelet a formák iránt. |
|
Talán ebből is eredhetett látásmódja bensőségesen fajsúlyos érzékletessége, képszerűsége, ami szemléletes képalkotó tehetsége által bontakozhatott ki. A személyek, történések, jelenségek legtöbbjéhez bőséges érzelmi töltéssel, de kimért, szinte gyengéd gonddal közeledett. Viszonyulásaiban hasonló elevenséggel volt jelen a hűvösen racionális, veséző, bíráló határozottság és a líraian könynyed, vagy kissé fájdalmas érzékenység.
Szenzibilitása idővel még maghatározóbbá, kifinomultabbá, pontosabbá vált, mint a precízen felhangolt húrok. Kedélyének érzékeny hangszerén nem csak nyugodt összhangzatokat játszott, az ilyen kis diszszonanciákat nem tette mindenki számára hallhatóvá. Tapasztalatai egyre öszszetettebbé, figyelme tárgyilagosabbá, fogalomalkotása mind árnyaltabbá vált. Ezzel együtt lelki élete is még mélyebb, intenzívebb, kissé talán zaklatottabb is lett.
Külső habitusa mintha kissé eltávolodott volna valódi bensőjétől, tolmácsolhatatlanul sokrétű, esetenként levezetetlen belső történéseket élhetett át ebben az időben (1870-es évek). Új elképzelések, kihívások merülhettek fel benne, akkurátus alapossággal igyekezett mindig minél teljesebbet nyújtani. Több szempontból kissé érinthetetlenebbé vált, nem zárkózott be szándékosan, de egyéniségének sajátos légkörét kevesen érezték, kevesek voltak képesek igazán érezni. Hatvanhárom éves kori irata tanúsága szerint a tevékeny kivitelezési vágy alábbhagyott, dinamikus ritmusa jelentősen nem mérséklődött, de a hangsúly egyre inkább a szemlélő átélés felé tolódott. A jövőt csáklyázó lázas indulat korábban sem volt sajátja, de nem vakította nosztalgikus káprázat sem, a "jelen idő" ütemére figyelt, ami azonban a képzettársítás és a megérzés torkolata lehetett számára. |