A nyu­gat nem­ze­dé­ké­nek nagy je­len­tő­sé­gű író, köl­tő egyé­ni­sé­ge élet­út­já­nak hat­van­ket­te­dik esz­ten­de­jé­be igyek­szünk rö­vid be­bo­csá­tást nyer­ni, egy öt­ve­nes évek ele­jén kelt (idé­zett) kézírás­ának út­mu­ta­tá­sai sze­rint.
Ez az írás min­den bel­ső jel­zés­re re­a­gá­ló, a leg­ap­róbb rez­dü­lé­se­ket is hall­ha­tó tar­to­má­nyok­ra han­go­ló, sok­szí­nű ér­zés­vi­lá­gú sze­mé­lyi­ség le­nyo­ma­ta. Erős kész­te­té­se az ön­áb­rá­zo­lás­ra, a bel­ső szem­lé­le­tes­ség lát­ha­tó­vá té­te­lé­re nem köny­nyel­mű, fel­hőt­len, ha­nem ön­ma­gát is esz­köz­ként hasz­ná­ló, ko­moly já­té­kos­ság volt. Fenn­tar­tá­sok nél­kül ér­de­kel­ték és kö­töt­ték le a je­len­sé­gek leg­kü­lön­bö­zőbb sík­ja. Nem je­lölt ki ön­ké­nye­sen ha­tá­ro­zott irány­vo­na­la­kat, nem ala­kí­tott sem­mit ki­zá­ró­lag ér­dek­ből vagy ké­nye­lem­ből, nem mo­sott ösz­sze sem­mit a köny­nyebb­ség ked­vé­ért, te­kin­te­tét nem for­dí­tot­ta el a visz­szás­ról vagy a ne­he­zen ért­he­tő­ről.
Tág ér­te­lem­ben vett va­ló­ság­hű­ség­re tö­re­ked­he­tett. Örö­mét lel­te a kéz­zel­fog­ha­tó, faj­sú­lyos dol­gok­ban, az el­von­tat is plasz­ti­kus ér­zék­le­tes­ség­gel, él­mény­sze­rű­en, nem rit­kán hu­mor­ral tud­ta meg­ra­gad­ni. Min­den­re sa­ját ka­te­gó­ri­ái vol­tak, gyer­me­ki­en füg­get­len tu­dott len­ni a köz­ke­le­tű sab­lo­nok­tól, ját­szott a köz­he­lyek­kel. Szub­jek­tív ön­tör­vé­nye­i­hez erő­sen ra­gasz­ko­dott, nem hagy­ta ki­zök­ken­te­ni ma­gát. Kon­zer­va­tí­van őr­zött va­la­mit a nem-kon­zer­va­tív­ból, a gye­rek­kor­ból, de ez nem na­i­vi­tás, ha­nem be­lá­tás volt, meg­kö­ze­lí­té­sei hát­te­ré­ben több­szö­rö­sen ösz­sze­tett él­mé­nyek, gon­do­la­tok, le­ra­kó­dott ta­pasz­ta­la­tok hú­zód­tak meg.
Nem kö­töt­te ma­gát fél­szeg csor­da­szel­lem­mel se­ho­vá, ál­ta­lá­ban szo­ro­san bel­vi­lá­ga mély­ré­te­ge­i­ből in­dult ki, ami má­sok sze­mé­ben ért­he­tet­len ma­kacs­ság­nak is tűn­he­tett. Ön­tör­vé­nyű­sé­ge nem volt ön­ál­ta­tás, ma­gá­ból, de kör­nye­ze­té­ből is éber fi­gye­lem­mel és iró­ni­á­val szűr­te ki a csa­lárd, hi­tel­te­len, ál­sá­gos meg­nyil­vá­nu­lá­so­kat. Ne­ga­tív ta­pasz­ta­la­tai ré­vén, je­len­tős bel­ső erői, hu­mor­ér­zé­ke el­le­né­re is haj­la­mos volt a le­han­golt­ság­ra, nem áll­ha­tott tá­vol tő­le a fe­ke­te hu­mor sem.

Ter­mé­sze­té­nek de­rűs alap­jel­le­gé­ből fa­ka­dó­an azon­ban fo­lya­ma­to­san új le­he­tő­sé­gek friss len­dü­le­té­vel kor­ri­gál­ta csüg­gedt­sé­gét.
Je­len­tős ener­gi­á­kat össz­pon­to­sí­tott a je­len ide­jű él­mé­nyek ma­gas­sá­gi és mély­sé­gi met­sze­te­i­nek át­élé­sé­re. Nem csün­gött ön­ér­vé­nye­sí­tő ter­vek, áb­rán­dok mé­zes­ma­dza­gán, de nem jel­le­mez­te a jö­vő­nek há­tat for­dí­tó múlt­ba ré­ve­dés sem. A te­vé­keny, sű­rű je­len idő volt az iga­zi kö­ze­ge. Min­den be­nyo­mást a sze­mé­lyes érin­tett­ség él­mé­nyé­vel dol­go­zott fel, az ön­cél­ok­tól el­va­kult, fel­szí­nes si­et­ség tá­vol állt tő­le. Nem kí­mél­te ma­gát, ugyan­olyan részt­ve­vő mó­don bo­nyo­ló­dott de­rűs, mint fáj­dal­mas kér­dé­sek­be, gon­do­la­tok­ba.
Új­ra meg új­ra elő­vet­te, át­ér­tel­mez­te ér­dek­lő­dé­sei tár­gya­it, min­den ol­dal­ról, kü­lön­bö­ző na­gyí­tá­sok­ban, igé­nyes pon­tos­ság­gal vizs­gál­ta meg őket. Nem ve­szett el a rész­le­tek­ben, nem kö­töt­te le az ele­mek vé­ge­lát­ha­tat­lan so­rá­nak bon­col­ga­tá­sa, de ap­ró­lé­kos is­me­re­tek­re volt szük­sé­ge az ösz­sze­füg­gé­sek, a ha­son­ló­sá­gok, az egy­sze­rű és ál­ta­lá­nos for­mák fel­is­me­ré­sé­hez és al­kal­ma­zá­sá­hoz. Rész­let­gaz­dag és sal­lang­men­tes bel­ső le­ké­pe­zé­sei az asz­szo­ci­á­ci­ók ki­apad­ha­tat­la­nul mély kút­ját je­len­tet­ték, min­den pil­la­nat újabb, egye­di ha­son­ló­ság­ér­ze­tek so­ka­sá­gát idéz­het­te fel ben­ne. A múlt, kö­zel sem min­dig kel­le­mes él­mé­nyei, han­gu­la­tai, a je­len ha­tá­sok­ra re­a­gál­va, új élet­re kel­ve, ér­zék­le­tes for­mák­kal né­pe­sí­tet­ték be kép­ze­let­vi­lá­gát.
Ter­je­del­mes ta­pasz­ta­lat-, tu­dás-, kép­zet­tar­ta­ma­it ki­tű­nő em­lé­ke­ző­te­het­sé­ge őriz­te meg, erős lo­gi­ká­ja ren­dez­te és szer­vez­te. Tett­re­kés­zsé­ge, lan­ka­dat­lan ki­tar­tá­sa, ter­vei meg­va­ló­sí­tá­sá­ban szin­te túl­biz­to­sí­tó aka­rat­ere­je ha­tá­ro­zott be­nyo­mást kelt­he­tet. Va­ló­szí­nű­leg ke­ve­sen ért­het­ték iga­zán, sa­já­tos, meg­le­he­tő­sen zárt vi­lág­ban élt, ra­gasz­kod­ha­tott bi­zo­nyos for­mák­hoz, egyes szo­ká­sa­i­ban kis­sé me­rev is le­he­tett. Emel­lett nem volt el­zár­kó­zó, időn­ként szug­gesz­tív, nagy ha­tá­sú irá­nyí­tó, tár­sa­sá­gi lény­nyé vál­ha­tott, ké­pes volt azo­no­sul­ni egyé­ni­sé­gé­től tá­vol eső lel­ki­al­kat­ok­kal is.