A XX. szá­zad iro­dal­má­nak ki­emel­ke­dő egyé­ni­sé­ge 1973-ban ír­ta azt a né­hány sort, ami­nek alap­ján most kö­vet­kez­te­té­se­ket pró­bá­lunk le­von­ni.
An­nak el­le­né­re, hogy sze­mé­lyi­sé­gé­nek idős­ko­ri le­nyo­ma­tát őr­zi a pa­pír, írás­á­ban ke­res­ve sem ta­lá­lunk iga­zán kö­vült, kris­tá­lyos for­mát. Vo­ná­sai nem tük­röz­nek mo­no­ton, ki­lá­tás­ta­lan­sá­gig kop­ta­tott bel­ső kör­uta­kat, ta­pasz­ta­la­tok fo­lya­mán sa­já­tos for­mák­ban le­ra­kó­dott és meg­szi­lár­dult gon­do­la­ti csepp­kő­kép­ződ­mé­nye­ket. Le­ve­le köny­nye­den egy­sze­rű, még­is éles és uralt áb­rái olyan be­nyo­mást kel­te­nek, mint a fák­lyá­kat tán­col­ta­tó zsong­lőr. Mint­ha moz­du­la­tai egy csa­ta front­vo­na­lán gyors lép­tek­kel ha­la­dó fu­tár ügyes el­haj­lá­sa­it, ta­lá­lé­kony és rend­ha­gyó ki­té­rő­it min­táz­nák. Szá­molt a ve­szé­lyek­kel, még­sem vált fé­lén­ken gör­csös­sé, min­den ol­dal­lal kap­cso­la­tot tar­tott, de nem kö­te­lez­te el ma­gát.
Az új hely­ze­tek­ben in­tel­li­gens egy­sze­rű­sí­tés­sel ta­lál­ta meg a szám­ra leg­meg­fe­le­lőbb uta­kat. Sok­ol­da­lú fo­gé­kony­sá­ga őszin­te, kis­sze­rű ér­de­kek­től ke­vés­sé kor­lá­to­zott és igen tá­gas volt A tom­pa vagy szi­go­rú­an egy pont­ra füg­gesz­tett te­kin­tet előtt rejt­ve ma­ra­dó rész­le­tek is nagy je­len­tő­ség­gel dom­bo­rod­hat­tak ki lá­tás­mód­já­ban. In­tu­i­tív te­het­ség­gel pá­ro­sult mű­velt tu­da­tos­ság­gal volt ké­pes a leg­kü­lön­bö­zőbb ha­tá­sok azo­no­su­ló be­fo­ga­dá­sá­ra, ak­tív és adek­vát át­élé­sé­re. Je­len­té­keny együtt­ér­tő ké­pes­sé­ge el­le­né­re nem vált be­fo­lyá­sol­ha­tó­vá. Eb­ben az idő­ben meg­kö­ze­lí­tés­mód­ja sok­kal pár­tat­la­nabb, íté­let­al­ko­tá­sa szenv­te­le­nebb volt an­nál, hogy mély­tó­nu­sú, kö­dös el­fo­gult­ság­ok­ba sod­ród­jon.
Nyi­tott volt a be­fo­ga­dás te­rén, de sok­kal kri­ti­ku­sabb az ér­tel­me­zés­ben és el­sa­já­tí­tás­ban. Meg­nyil­vá­nu­lá­sai több­nyi­re fej­lett és fi­no­mult ön­ér­zet­ről ta­nús­kod­hat­tak, bel­vi­lá­gá­ban azon­ban ez a kép már nem any­nyi­ra egy­ér­tel­mű­en kör­vo­na­la­zott.

Én­kép­ét nem ke­dé­lyek­ből ver­bu­vált fan­to­mok­kal zsú­fol­ta te­le, kör­nye­ze­te meg­íté­lé­sé­vel ke­vés­bé tö­rő­dött, ön­ma­ga szá­má­ra ön­ma­gát csak­is a pil­la­nat­nyi cse­lek­vő lény sze­rint ítél­te meg. Je­len­ben meg­bé­nu­ló em­lé­ke­ket nem kon­zer­vált, nem dunsz­tolt nosz­tal­gia­for­ma­lin­ba. Igé­nye­sen meg­vá­lo­gat­ta azt amit meg­őr­zött, amit ke­vés­bé ér­zett mu­lan­dó­nak, de ma­kacs és ki­szol­gál­ta­tó kö­tő­dés­sel szin­te egy­ál­ta­lán nem ra­gasz­kod­ha­tott sem­mi­hez. Egész lé­nye szel­lős, vi­lá­gos, transz­pa­rens be­nyo­mást kelt­he­tett. Fel­lé­pé­se ér­zék­le­tes és köz­vet­len le­he­tett, szo­ci­á­lis ér­zé­keny­sé­ge, em­pá­ti­á­ja nem volt én ki­tá­gí­tó egy­szí­nű kö­zös­ség­ér­zés, vagy éhes kap­cso­lat­ke­re­sés. Ér­zel­mi szá­la­kat rit­kán sza­kí­tott el, az ese­tek több­sé­gé­ben vi­szont meg­tar­tot­ta az éles­lá­tás­hoz szük­sé­ges tá­vol­sá­got.
Ter­mé­sze­té­nek köny­nyed, öt­let­sze­rű­en spon­tán haj­la­ma nem je­len­tett könnyel­mű­sé­get. A ví­vó­dás, a je­len­sé­gek kí­mé­let­len árny­ol­da­li­ra me­re­dő né­ző­pont, a han­gu­la­ti im­pul­zi­vi­tás nem vol­tak is­me­ret­le­nek a szá­má­ra. Min­den sí­kon mö­göt­test ku­ta­tó szel­le­mi­sé­ge, il­lé­kony káp­rá­za­tok­ban meg­pi­hen­ni kép­te­len, meg­úju­lás­ra kész lá­tás­mód­ja ré­vén élénk, sok­ré­tű és sza­ka­dat­lan bel­ső tör­té­né­sek­kel él­te át az ese­mé­nye­ket. Nem jel­le­mez­te ko­nok, tör­te­tő cél­irá­nyult­ság, de el­ha­tá­ro­zá­sai meg­va­ló­sí­tá­sá­ban ener­gi­kus volt. Nem épít­ke­zett in­kább utat ké­szí­tett, rit­kán né­zett hát­ra, az alap­vo­nal te­kin­te­té­ben szo­ro­san gya­kor­la­ti szem­pont­ok nem kö­töt­ték meg. Min­dig a le­he­tő­sé­gek so­ka­sá­ga előtt állt, moz­gé­kony in­tel­lek­tu­sa, kü­lö­nö­sen gaz­dag fan­tá­zi­á­ja el­le­né­re nem me­rült el hosz­szan mel­lék­utak kacs­ka­rin­gó­i­ban. Nem az ér­zék­le­tek kö­ré cso­por­to­su­ló ösz­sze­tett be­nyo­má­sok, ha­nem ma­ga az ár­nyalt ér­zé­ke­lés le­he­tett lé­nye­ges a szá­má­ra.