A köl­tő, el­be­szé­lő, fes­tő­mű­vész és esz­szé­is­ta, ki­re el­ső­sor­ban, mint a ha­zai avant­gárd köz­pon­ti alak­já­ra em­lék­szik a köz­tu­dat, har­minc éve­sen ír­ta azt a pár sort, ami­nek alap­ján most kö­vet­kez­te­té­se­ket pró­bá­lunk le­von­ni.
Moz­du­la­ta­i­nak pa­pír­ba ivó­dott nyom­vo­na­la, ami a kézírás sza­bá­lyai kö­zött egyé­ni­sé­ge va­ló­di út­já­nak váz­la­tát je­le­ní­ti meg, na­gyon ne­he­zen kö­vet­he­tő. Nem csa­la­fin­ta, zeg­zu­gos ösz­sze­tett­ség vagy ön­ké­nye­sen el­ru­gasz­ko­dott for­ma­vi­lág, ha­nem a for­mák sa­já­tos rit­mu­sa, egye­di moz­gal­mas­sá­ga te­szi írá­sát ne­he­zen meg­kö­ze­lít­he­tő­vé. Vál­to­za­tos, időn­ként nyug­ta­la­ní­tó áb­rá­i­ban érez­he­tő az egy­ön­te­tű bel­ső erő, mint ahogy láng­nyel­vei vég­te­len for­ma­gaz­dag­sá­gá­ban is egy­ér­tel­mű a tűz. Je­len­tős ener­gi­ái nem nyil­vá­nul­hat­tak meg ön­cé­lú, tö­ré­keny kép­ződ­mé­nyek­ben. Tü­rel­met­len vál­toz­ta­tás­igény­ről, ke­re­ső el­szá­nás­ról, meg­ne­ve­zet­len am­bí­ci­ók­ról ta­nús­kod­nak ezek a vo­ná­sok.
A va­lós ese­mé­nyek, a kéz­zel­fog­ha­tó tör­té­né­sek ér­de­kel­ték, ugyan­ak­kor min­den lé­pé­sét va­la­mi ál­ta­lá­no­sabb­hoz igye­ke­zett kap­csol­ni. A rész­le­tek ap­ró­lé­kos bon­col­ga­tá­sa nem kö­töt­te le hu­za­mo­sab­ban, ér­tel­mi fo­gal­mai réz­met­szet­sze­rű­en pon­to­sak és vi­lá­go­sak de so­sem túl­ci­zel­lál­tak vol­tak. A je­len­sé­gek fel­szí­nén bo­nyo­ló­dó min­tá­za­tok­kal szem­ben az ere­de­tibb, je­len­tő­ség­tel­je­sebb von­zot­ta, a nyer­sebb és egy­sze­rűbb fog­lal­koz­tat­ta. Nem az egy­sze­rű­sí­tés, ha­nem a plasz­ti­ku­sabb for­ma meg­ta­lá­lá­sa ér­de­kel­het­te. Min­dent csak ad­dig sze­dett szét, amíg a ma­ga szá­má­ra be­il­leszt­he­tő­vé nem vált, nem me­rült té­má­i­ban olyan mély­re, hogy ne lás­son ki be­lő­lük. Eh­hez szi­lárd ve­zér­el­vek­re, erős aka­rat­ra, el­tö­kélt­ség­re volt szük­sé­ge. Ké­pes volt fenn­tar­tás nél­kül hin­ni ab­ban amit csi­nált, de még in­kább a cé­lok­ban ami­ket ma­ga elé tű­zött, hajt­ha­tat­lan­ná, majd­hogy­nem ma­kacs­csá is vál­ha­tott.

Erő­tel­jes aka­rat­ér­vé­nye­sí­té­se nem ha­son­lít­ha­tó ön­elé­gült csör­te­tés­hez. El­kép­ze­lé­sei meg­va­ló­sí­tá­sá­ban hi­te­les és nem al­ka­lom­sze­rű­en meg­ra­ga­dott esz­kö­zö­ket hasz­nált. Azon az ol­da­lon ahol önös­sé­get, vagy hiú becs­vá­gyat ke­re­sünk egy sze­mé­lyi­ség­ben, ná­la ha­tá­ro­zott cél­ra­tö­rést, tu­da­tos irá­nyí­tói, ve­ze­tői kész­te­té­se­ket és ké­pes­sé­ge­ket ta­lá­lunk. Nem is­mert tét­len meg­ál­lást, sű­rű és sür­ge­tő tett­vá­gyát hi­ány­ér­ze­tek is táp­lál­ták. Rit­kán ve­szít­het­te el a jö­vő­be ve­tett bi­zal­mát. Lét­ele­me is volt a ki­hí­vás és lé­pés nél­kül per­sze nincs aka­dály, ahogy aka­dály nél­kül ha­la­dás sem lé­te­zik. Szán­dé­kai mel­lett va­ló kö­vet­ke­ze­tes ki­tar­tá­sa kö­zel sem tet­te egy­sí­kú­vá, a ha­tá­so­kat mé­lyen, sok­ol­da­lú­an él­te át. Alap­ve­tő nyi­tott­sá­ga el­le­né­re visz­sza­fo­gott volt az el­sa­já­tí­tás­ban, ön­tör­vé­nyű mó­don vá­lo­gat­ta meg, hogy mi­lyen be­nyo­má­so­kat fo­gad ben­ső­jé­be és me­lye­ket uta­sít el.
Ki­fent élű bí­rá­ló­ér­zé­két va­ló­szí­nű­leg kör­nye­ze­te is köz­vet­le­nül ta­pasz­tal­hat­ta, de íté­le­tei, meg­ha­tá­ro­zó aka­ra­ta el­le­né­re sem fa­jul­tak kor­lá­tolt, erő­sza­kos ura­lom esz­kö­ze­i­vé, ön­ma­gá­val szem­ben is kri­ti­kus volt. Ön­ér­ze­te, han­gu­la­ti éle­te al­kal­man­ként je­len­tős át­ala­ku­lá­so­kon me­he­tett ke­resz­tül. Han­gu­la­ti im­pul­zu­sa­it kép­ze­lő­e­re­je is to­vább han­gol­ta, a ve­zér­el­vek te­kin­te­té­ben azon­ban szin­te so­ha nem in­gott meg. Rit­kán vál­ha­tott ki­tá­rul­ko­zó­vá, lel­ki tar­tal­ma­i­nak nagy ré­sze any­nyi­ra sze­mé­lyes és ben­ső­sé­ges volt, hogy a tá­gabb kör­nye­zet szá­má­ra min­den bi­zony­nyal ért­he­tet­len is lett vol­na. Te­te­mes ér­zel­mi ener­gi­á­i­ból en­nek el­le­né­re szé­les kö­rök kap­hat­tak meg­ér­tő együtt­ér­zé­sén ke­resz­tül.