A nyu­gat nem­ze­dé­ké­nek ki­emel­ke­dő író­egyé­ni­sé­gé­ről, húsz és öt­ven éves ko­ra kö­zött pa­pír­ra ve­tett hét kéz­ira­ta kon­túr­jai sze­rint pró­bá­lunk tá­jé­ko­zód­ni.
Már él­te má­so­dik év­ti­zed­ének ele­jén, tisz­ta, de több­szö­rö­sen ösz­sze­tett, sa­já­tos kar­co­la­tú ka­rak­ter­vo­ná­sok men­tén ren­de­ző­dött sze­mé­lyi­ség­ként nyil­vá­nul­ha­tott meg. Egyé­ni­sé­gé­nek kör­nye­ze­té­ből éle­sen ki­tű­nő sa­ját­sá­ga nem volt ön­ké­nyes ext­ra­va­gan­cia. Nem he­lyez­ke­dett a tar­tóz­ko­dás, a tá­vol­ság­tar­tás, vagy az el­uta­sí­tás ál­lás­pont­já­ra, az, hogy gon­dol­ko­dás­mód­já­val el­ke­rül­te a sé­má­kat, nem aka­rat­la­gos, ha­nem szo­ro­san ter­mé­sze­té­ből fa­ka­dó tu­laj­don­sá­ga volt. Ele­ve nem kö­töt­ték le a for­mai, for­má­lis as­pek­tu­sok, a tar­ta­lom­ra fi­gyelt és von­zó­dott a rend­ha­gyó meg­kö­ze­lí­té­sek­hez. A dol­gok mö­gé ke­rül­ve, ere­de­ti ügyes­ség­gel le­lep­lez­te le azok rej­tőz­kö­dő, fo­nák ol­da­la­it. Vá­lo­ga­tott a ha­tá­sok kö­zött, mint az ínyenc, aki erős, éme­lyí­tő­en zsú­folt ízek­ben, aro­mák sö­rű­jén át ke­re­si azt az el­fe­lej­tett za­ma­tot, ami min­den fa­lat­ban ott van, fel­fo­gá­sá­ra még­is csak al­vó ér­zék­szer­vei fel­éb­resz­té­sé­vel ké­pes.
Ter­mé­sze­té­nek gyors át­lé­nye­gü­lés­re ké­pes, szin­te ki­szol­gál­ta­tott ér­zé­keny­sé­ge né­mi­leg fe­szült vi­szony­ban volt má­sik alap­jel­lem­ző­jé­vel, a majd­nem ir­re­á­li­san ma­gas­ra tű­zött cé­lok, ide­ák irán­ti el­kö­te­le­zett­ség­gel. Az egyik vo­nás in­kább kör­nye­ze­té­hez kö­töt­te, szét­szór­ta ener­gi­á­it, a má­sik meg­kö­ve­tel­te a zár­tabb, kon­cent­rál­tabb ha­la­dást.
Ké­sőbb, szin­te aka­dály­ta­la­nul szár­nya­ló és köny­nyed, ki­fi­no­mul­tan fo­gé­kony és szel­le­mes bel­ső lég­kö­re, kis­sé to­lul­tab­bá vált, ne­he­zebb tó­nust ka­pott. Egy­re erő­sö­dő tett­vágy élt ben­ne, in­tel­lek­tu­sá­nak gyer­me­ki­en gaz­dag, já­té­kos dal­la­mos­sá­ga nem tört meg, meg­élé­se­i­nek sod­ró ér­zel­mi­sé­ge sem apadt el, de új fe­le­lős­ség, új fel­ada­tok je­len­het­tek meg.
Fel­ka­va­ró­an át­élt él­mé­nyek len­dít­het­ték han­gu­la­ti ma­gas­la­tok­ra és nyit­hat­tak meg előt­te ri­asz­tó mély­sé­ge­ket.

Esz­me­fut­ta­tá­sa­i­nak erős, jel­leg­ze­tes ala­kú lo­gi­kai lán­co­la­tai mel­lett fan­tá­zi­á­ja is na­gyon élénk volt. A kép­al­ko­tá­sá­ban gaz­dag él­mény­anya­ga esz­köz­tá­rá­ban dús­kál­ha­tott. Fel­vil­la­nó asz­szo­ci­á­ci­ói, mé­lyebb ösz­sze­füg­gé­sek egye­di for­ma­vi­lág­ára de­rí­tet­tek fényt ben­ne. A Meg­élé­se­i­nek ka­lan­dos bel­ső tör­té­né­se­it nem met­szet­te le ka­te­go­ri­ku­san a re­á­lis ese­mé­nyek­ről, bel­ső szin­té­zis­re tö­re­ke­dett. A ha­son­ló ké­pek egy­más­ra ve­tí­té­sé­vel, ma­gá­tól ér­te­tő­dő ter­mé­sze­tes­ség­gel és nem spe­ku­la­tív kom­bi­ná­ci­ók­kal ala­kí­tot­ta ki né­ze­te­it. Fel­fo­gás­mód­ja gyors volt, az ösz­sze­füg­gé­sek­re és nem az ele­mek­re kon­cent­rált, egy­más­tól tá­vol eső, lát­szat­ra nem kap­cso­ló­dó je­len­sé­ge­ket tu­dott egy­sze­rű moz­du­lat­tal ösz­sze­kap­csol­ni. A rész­le­tek­ben va­ló ana­li­ti­kus el­mé­lyü­lés tá­vol állt tő­le. Nem is­mer­te a stag­ná­lás ál­la­po­tát, fo­lya­ma­tos bel­ső sod­rás­ban volt. Aka­ra­ta min­dig új sí­ko­kat, ide­á­kat ke­re­sett, szi­vacs­ként gyűj­töt­te ma­gá­ba az él­mé­nye­ket, in­for­má­ci­ó­kat, ins­pi­rá­ci­ó­kat. Idő­vel (1933) szi­lár­dan ha­tá­ro­zot­tá vál­ha­tott ben­ne az az igény, hogy el­kép­ze­lé­se­it mi­nél tel­je­sebb for­má­ban va­ló­sít­sa meg, ener­gi­ái nagy ré­szét al­ko­tó am­bí­ci­ói szol­gá­la­tá­ba ál­lí­tot­ta. Sok min­dent el­ha­gyott, mint a lég­ha­jós aki óce­án fö­lött kel át, csak a leg­lé­nye­ge­seb­be­ket vit­te to­vább. Ek­kor már tud­ni vél­te, hogy mi el­en­ged­he­tet­len és mi fö­lös­le­ges szá­má­ra. Cél­ja fe­lé si­e­tő tü­rel­met­len­sé­ge ré­vén a min­den­nap­ok szint­jén csak szük­sé­ges moz­du­la­to­kat tett, gon­do­la­tai, ter­vei így is gyak­ran meg­előz­ték.
A kül­vi­lág­gal va­ló kö­zös­ség­ér­zé­se, kap­cso­ló­dá­si szá­lai szű­kebb kör­ben erő­sek és köz­vet­le­nek a tá­gabb kör­nye­zet­tel tá­vol­ság­tar­tób­bak vol­tak. Ke­rül­te a konf­ron­tá­ci­ót, rit­kán volt kez­de­mé­nye­ző, so­sem volt to­la­ko­dó. Ilyes­mi­re ki­tű­nő pszi­cho­ló­gi­ai­, dip­lo­má­ci­ai ér­zék bir­to­ká­ban nem is volt szük­sé­ge. Tö­rek­vé­se­i­ben na­gyon ke­vés iga­zán önös mo­tí­vu­mot ta­lá­lunk.