A ma­gyar ja­ko­bi­nus moz­ga­lom so­kat vi­ta­tott ve­zé­ré­nek jel­lem­raj­zá­ból az 1790­es évek tá­jé­kán kelt irás­ai alap­ján kí­sé­re­lünk meg vá­zol­ni né­hány mo­men­tu­mot.
Az, ami vo­ná­sa­i­ból el­ső­kén szem­be­tű­nik, ke­vés­sé érez­he­tő csen­des, meg­nyug­ta­tó for­má­nak, írá­sá­nak éles kép­ződ­mé­nyei, ro­han­va elő­re­tö­rő tem­pó­ja nem olyan ha­tást su­gall, amin hig­gad­tan el­idő­zik, vagy ami fe­lett kö­zöm­bö­sen sik­lik át a te­kin­tet. Áb­rái na­gyon ele­ve­nek, ak­tí­vak, még­sem érez­he­tő ben­nük for­ron­gás vagy nyer­ses­ség, ki­szá­mí­tott és csi­szolt moz­du­la­tok nyo­mai, kü­lö­nös hű­vös lán­go­lás be­nyo­má­sát kel­tik. Je­len­tős bel­ső erő és még je­len­tő­sebb, el­szá­nás, cél­tu­da­tos­ság, szi­lárd aka­rat hagy­hat ilyen toll­nyo­mot.
Igen ne­héz meg­ál­la­pí­ta­ni, hogy mi mo­ti­vál­hat­ta va­ló­já­ban te­het­sé­ge­i­nek eny­nyi­re irá­nyult, meg­fe­szí­tett össz­pon­to­sí­tá­sá. Né­mi ké­pet ar­ról, hogy mi­lyen ide­á­ban tes­te­sült meg az, ami von­zot­ta, vagy ami elől me­ne­kült, an­nak ke­re­sé­sé­vel kap­ha­tunk, hogy mi­lyen esz­kö­zö­ket és ho­gyan hasz­nált a vá­lasz­tott úton.
Ilyen esz­kö­zök, adott­sá­gok és ki­ala­kí­tott ké­pes­sé­gek bő­sé­ge­sen áll­tak ren­del­ke­zé­sé­re. Ki­fi­no­mult mű­velt­sé­ge kép­le­te­i­vel, min­den meg­nyil­vá­nu­lá­sát ben­ső­leg meg­szer­kesz­tett rend sze­rint irá­nyí­tot­ta. Pá­rat­lan ki­fe­je­ző­e­rő bir­to­ká­ban volt, ami­hez a ha­tás­kel­tés, az ér­dek­ér­vé­nye­sí­tés mé­lyebb vá­gya, ösz­tön­zé­se pá­ro­sult. Ener­gi­kus, el­ké­pesz­tő te­her­bí­rá­sú le­he­tett te­vé­keny­sé­gei leg­több te­rü­le­tén, ha­tá­ro­zott és kö­vet­ke­ze­tes az alap­vo­na­lat il­le­tő­en, an­nál ru­gal­ma­sabb és öt­le­te­sebb, ra­va­szabb a meg­va­ló­sí­tás mó­do­za­ta­i­nak ki­vá­lasz­tá­sá­ban.

Aka­ra­tá­nak tár­gya olyan ki­ma­gas­ló te­kin­tély­lyé emel­ke­dett ben­ne, hogy az ap­róbb örö­mök­re, köny­nye­debb él­mé­nyek­re, ér­zel­mi vi­szony­la­tok­ra jó­for­mán nem is volt te­kin­tet­te. An­nak el­le­né­re, hogy a meg­fog­ha­tat­lan ins­pi­rá­ció, sok­szor fe­szült­sé­ge­ket is idéz­ve szin­te vib­rált egész lé­nyé­ben, en­nek a kész­te­tés­nek va­ló­szí­nű­leg sem­mi kö­ze nem volt az el­ru­gasz­ko­dott fan­tasz­ta vér­fer­tő­zött te­remt­mé­nye­i­hez. Volt ben­ne önös­ség, de jó­val tisz­tább tu­da­tú, ra­ci­o­ná­li­sabb, lo­gi­ku­sabb el­me volt an­nál, hogy ház­ké­szí­té­sű fé­ti­sek előtt haj­bó­kolt vol­na. Tett­vá­gya, kész­sé­gei, am­bí­ci­ói tá­gas, ál­ta­lá­nos moz­gás­te­ret, ma­gas­ra tű­zött cé­lo­kat ke­res­tek, mi több kö­ve­tel­tek ma­guk­nak. Nem ér­zett meg­elé­ge­dett­sé­get, múlt­já­hoz kap­cso­ló­dó, majd­hogy­nem ma­kacs kö­tő­dé­sei alap­ján ta­lán elég­té­telt. Át­lát­ta a kap­cso­la­ti szá­la­kat, min­den hely­zet­ben ön­fe­gye­lem­mel, de sem­mi eset­re sem ön­fé­ke­zés­sel irá­nyí­tot­ta cse­le­ke­de­te­it. Tu­dott dip­lo­ma­ti­kus, de ve­sze­del­me­sen szú­rós is len­ni, sok vi­sel­ke­dé­si va­ri­á­ci­ót is­mert és hasz­nált, alap­já­ban vé­ve még­sem volt haj­lé­kony vagy al­kal­maz­ko­dó ter­mé­sze­tű. Az áll­ha­ta­tos tü­rel­mes­sé­get, a meg­ál­lást, oda­fi­gye­lést a rész­le­tek­be mé­lyü­lő ap­ró­lé­kos­sá­got min­den bi­zony­nyal aka­dály­nak érez­het­te.
Gon­dol­ko­dás­mód­ja vil­lám­gyors, egy­sze­rű­sí­tő, lé­nyeg­ki­eme­lé­se szi­go­rú és pon­tos le­he­tett, nem gyűj­tött él­mé­nye­ket, em­lé­ke­ző­te­het­sé­ge fon­tos és va­ló­ság­hű, nem ér­zel­me­sen nosz­tal­gi­kus ké­pe­ket rög­zí­tett és őr­zött meg. Mint aki a szá­má­ra leg­je­len­tő­seb­bért út­köz­ben min­den ér­té­ké­től meg­sza­ba­dul­ni igyek­szik. Meg­kö­ze­lí­té­sei sok­ol­da­lú­ak és in­tel­li­gen­sek vol­tak, de mint­ha hi­ány­zott vol­na kis­sé be­lő­lük az együtt­ér­zés szán­dé­ka.