A vizs­gált kézirás­ok a 50­es évek­től a köl­tő ha­lá­lát meg­elő­ző éve­kig tar­tó élet­sza­kasz­ról ad­nak ké­pet.
Ko­ráb­bi írá­sa­in tük­rö­ző­dő ha­tá­ro­zott bel­ső ki­ál­lá­sát -va­la­ho­va vagy va­la­hon­nan, mert lát­ni és lát­sza­ni egy­aránt sze­re­tett vol­na- éles bel­ső ví­vó­dá­sok még nem csor­bí­tot­ták, rossz ta­pasz­ta­la­tok, csa­ló­dá­sok nem tom­pí­tot­ták. El­té­rít­he­tet­le­nül sod­ró len­dü­let ve­zet­te ér­zé­sei, ér­zel­mei, vá­gyai, gon­do­la­tai sű­rű­jé­be. Ki­fent ér­zé­keny­ség, szin­te nyer­sen fi­a­ta­los és majd­nem na­iv fel­fe­de­ző­kedv, kül­de­té­ses el­tö­kélt­ség mind jel­lem­zik eb­ben az idő­ben. Nem ri­asz­tot­ták a bel­vi­lá­gi uta­zás koc­ká­za­tai, se a bi­zony­ta­lan mély­sé­gek, se a ri­asz­tó ma­gas­sá­gok. Lel­ki­élet­ének, han­gu­lat­vi­lá­gá­nak meg­ra­gad­ha­tat­lan sok­ré­tű­sé­ge, vál­ta­koz­va mély­sé­gi és ma­gas­sá­gi ins­pi­rá­ci­ók­ba ki­len­gő im­pul­zi­vi­tá­sa kép­ze­lő te­het­sé­gé­nek is alap­ja le­he­tett.
Fan­tá­zi­á­ja sok­kal in­kább tar­tal­ma­kat ki­bon­tó kép­ze­lő-erő­ként, mint­sem for­mák­ban tob­zó­dó kép­zel­gés­ként ír­ha­tó le, nem ér­de­kel­te az ön­cé­lú dísz, bi­zo­nyos szi­kár­ság, ön­ma­gá­val szem­be­ni szi­gor jel­le­mez­te ezen a té­ren. Elő­for­dul­ha­tott, hogy sür­ge­tő, ide­ges kész­te­té­sek­nek en­ged­ve túl mesz­szi­re ment, túl­haj­szol­ta ma­gát, egész élet­rit­mu­sá­ban fe­szes­ség, meg­fe­szí­tett­ség érez­he­tő, ami­kor pi­hent, bel­ső­leg ak­kor sem volt tét­len. Ki­éle­zett bel­ső lég­kör­ében túl­re­a­gál­ha­tott bi­zo­nyos él­mé­nye­ket, ér­zé­se­ket, ez em­be­ri vi­szo­nya­i­ban is, ön­ér­té­ke­lé­sé­ben is ki­sebb vi­ha­ro­kat idéz­he­tett elő.
Ki­fe­je­zést ke­re­ső, kre­a­tív ener­gi­ák­ban bő­vel­ked­ve meg­te­het­te, szin­te nem is te­he­tett mást, ha nem akart sa­ját sod­ra ál­do­za­ta len­ni, hogy a sző­lő­fürt­nek csak a leg­szebb sze­mét szed­je. Nem volt ide­je, a dol­gok ge­rin­cét ke­res­te, csak a lé­nye­ges ér­de­kel­te. Ez a lé­nyeg azon­ban nem ra­ci­o­ná­lis eszen­cia, nem el­vont szim­bó­lum, ha­nem na­gyon sze­mé­lyes, na­gyon ele­ven va­la­mi volt szá­má­ra. Olyas­mi, ami csak most van itt és min­dig új­ra meg kell ta­lál­ni. Fo­lya­ma­to­san be­fe­lé fi­gyelt, olyan fe­szül­ten, mint­ha egy sors­kér­dés­ben fel­do­bott ér­me for­gá­sát fi­gyel­te vol­na az­zal a sej­tés­sel, hogy le­es­ni nem fog­ja lát­ni.

Leg­több­ször szo­ro­san ma­gá­ból, sa­ját meg­ér­zé­se­i­ből in­dult ki, ez nem kor­lá­tolt szub­jek­ti­vi­tás­ból, ha­nem ab­ból a be­lá­tás­ból fa­kadt, hogy meg­is­me­ré­sé­nek leg­köz­vet­le­nebb esz­kö­ze és tár­gya ön­ma­ga.
Kap­cso­la­ta­i­ban is meg­ha­tá­ro­zó le­he­tett az ér­zé­keny, ön­tör­vé­nyű, meg­ér­zé­ses jel­leg. Tu­dat­ta­lan­ja mély­sé­ge­i­be me­rült, ahol a pár­be­szé­dek köz­vet­le­neb­bé váll­nak, a má­sik em­ber lel­ki for­mái, gon­do­lat­gesz­tu­sai szin­te ki­ta­pint­ha­tó­ak és az in­nen fel­szín­re emelt le­le­tek ta­nú­sá­ga sze­rint ítél . Em­be­ri kap­cso­la­ta­i­ban is ke­re­ső len­dü­le­tes­ség, lel­kes hit és ki­ve­tí­tő erő jel­le­mez­ték. Elő­for­dul­ha­tott így, hogy kis­sé egy­ol­da­lú meg­íté­lé­sei árát csa­ló­dá­sok­ban volt kény­te­len meg­fi­zet­ni. Őszin­te kí­ván­csi­ság és erős köz­lé­si vágy egy­aránt dol­go­zott ben­ne. Tit­kos, szin­te füg­gő­sé­gig cso­mó­zó­dó szel­le­mi szö­vet­sé­ge­ket ala­kít­ha­tott ki na­gyon mé­lyen fo­nó­dó ér­zel­mi kö­te­lé­ke­i­ből. Bel­ső vál­to­zé­kony­sá­ga, ki­len­gé­sek­re haj­la­mos ke­dély­éle­te kap­cso­la­ta­it is fél­re­ér­té­sek­kel, fáj­dal­mak­kal ter­hel­het­te meg. Szo­ros ér­zel­mi szá­lak­ba bá­bo­zód­va ké­sőbb ki­egyen­sú­lyo­zat­lan­sá­gai ol­dód­tak, ilyen vi­szo­nya­i­ban a má­sik­hoz va­ló kö­ze­le­dés, ön­ma­gá­hoz va­ló visz­sza­ta­lá­lást je­len­tett. A vá­gyat és el­uta­sí­tást egy­aránt ma­gá­ra öl­tött, misz­ti­kus, mú­zsa sze­rű nő­alak, a meg­tes­te­sült is­me­ret­len von­zó és fé­lel­me­tes ké­pe, vér­ző sza­ka­dás­ként, iga­zi fá­jó, hi­ány­zó "fe­le-ség­ként" él­he­tett ben­ne.
Ké­sőbb (a 70­es évek vé­ge) ener­gi­ái job­ban ki­egyen­lí­tőd­tek, zak­la­tó nyug­ta­lan­sá­ga ru­gal­ma­sabb, át­élő vi­szo­nyu­lás­sá ala­kult. Vá­gyai tár­gya­i­nak egy ré­szét va­ló­szí­nű­leg meg­ta­lál­ni vél­te, de lán­go­ló kér­dé­sei, konf­lik­tu­sai nem huny­tak ki, le­fe­dett­ség­ben pa­rázs­lot­tak to­vább. Ér­zel­mi té­ren, lel­kü­le­té­ben ki­de­rül­ni lát­szott a vi­ha­ros han­gu­lat, és áhí­ta­tos nyi­tás, a be­nyo­má­sok ösz­szeg­ző le­pár­lá­sa érez­he­tő.